- Nézz a fénybe fiam. Így. Jólvan, minden a legnagyobb rendben. Makk egészséges vagy! - mondta apám, miközben a szemem a nagy fény után újra hozzászokott a szoba világításához. Ma van a nagy nap. 16 éves lettem. A menedékben ilyenkor mindenkinek el kell végeznie a nagy tesztet. Ez egy pszichológiai alkalmassági teszt. Feltesznek nekünk 10 kérdést és a válaszaink alapján eldöntik, hogy mi lesz a legalkalmasabb munka nekünk a menedékben. Bár nem lehet megbukni, de senki nem szeretné az alagsorban végezni takarítóként, ezért mindenki fél a teszttől. Én is. De sajnos édesapám messziről kiszagolja ha egy gyerek csak tetteti a betegséget, én meg hát a fia vagyok, ki ismerne engem jobban?
Így hát kénytelen voltam elindulni a tesztre és próbálkoztam lelkileg felkészülni erre az egészre. Hogy nézne ki, hogy életem hátralévő részében üres folyosókat mosok fel és óriás csótányokat hajkurászok? Miközben ezen járt az agyam, útközben belebotlottam Amatába és Butchba. Na meg az ő cimboráiba. A fantasztikus Alagúti Kígyókba. Bahh, ilyen nevet kitalálni. Most azt hiszik magukról, hogy ők a menők és folyton piszkálják Amatát meg engem. Persze csak amíg meg nem jelenik az Örző és el nem zavarja őket. Most viszont az Örző nem volt sehol, így nekem kellett megvédenem Amatát. Persze Butch hozta a szokásos formáját és nem értett a szép szóból, sőt végül rám is támadt. A csapásai végül nem találtak el, viszont egyik társát jól tarkón vágta, az pedig eszméletlenül terült el a padlón. Lehet ő a szerencsés, megússza a tesztet. Végül egy jól irányzott ütéssel szájon vágtam Butchot, mikor megjelent Amata apukája és szétválasztott minket. Megkaptuk a szokásos fenyítést, aztán beterelt minket a terembe, ahol a vizsgáztató már izgatottan várt minket. Azt hiszem Butch és én ezzel még nem fejeztük be.
A teszt szerencsére közel sem volt olyan nehéz, mint vártam. A kérdésekre könnyedén tudtam válaszolni és úgy gondolom megtaláltam mindig a legoptimálisabb választ. A vizsgáztató is így gondolta az értékeléskor és úgy találta, hogy leginkább mechanikus és technikai dolgokhoz van érzékem. Ez jó hír! Mindig érdekeltek a kütyük és szerettem otthon mindent megbuherálni. Talán mégse lesz olyan vészes a jövő mint gondoltam...
2. nap
Végül mégis sikerült elbóbiskolnom. Ilyen hülye egy álmot! Újra gyerek voltam és a nagy teszt napja volt. Elég volt egyszer átélnem, hát most még ez is. Azt hiszem a nagy izgalom hatására lehetett ez. Azonban nem magamtól ébredtem fel, hanem az utcán valami zajt csapott. És ezúttal nem a rádiós robot, hanem határozottabban élettel telibbnek tűnt. Óvatosan odaosontam a pince ablakához és kilestem.
Persze sikerült kapásból a felkelő napba néznem, úgyhogy megint elvakultam. Ideje lenne már megszoknom a napot. Eddig csak mesterséges fényben éltem, idekint úgy látom ilyenben nem nagyon lesz részem.
Mikor hozzászokott a szemem a fényhez, egy bőrbe öltözött férfit láttam keresztülfutni az utcán, vagyis ami abból maradt. Magas, vékony, világos bőrű férfi volt, sötét haja pedig tarajként állt égnek. Gondoltam inkább nem ő lesz az első kapcsolatom a külvilággal, amikor hatalmas éles hangot hallottam majd egy vörös fénycsík repült át a házak között éppen, hogy elkerülve a futó férfit. Az beugrott egy leomlott fal mögé és előkapta fegyverét. Ekkor pillantottam meg, hogy honnan érkezett az a fura fénycsík. Két tetőtől talpig fémbe burkolózott alak sétált az elbújt férfi felé. Talán ezek is robotok lehetnek? De nem volt időm ezen elgondolkozni, mert a fal mögül kihajolt a tarajos ember és vadul elkezdte lőni a fémembereket. Azok, mintha mi sem történne sétáltak tovább az utcán majd a megfelelő pillanatban az egyik elsütötte a fegyverét és eltalálta a férfit. Alig hittem a szememnek. Az a vörös fénycsík gyakorlatilag tőből szakította le a férfi karját, aki azonnal szörnyethalt. A szívem olyan sebesen kezdett el verni, hogy azt hittem szívrohamot kapok. Én leszek a következő? Ahogy láttam, a fegyverem nem sokat érne ellenük. Csöndben próbáltam figyelni az eseményeket. A két alak odasétált a tetemhez, picit megpiszkálták aztán továbbálltak.
Picit vártam, amíg elmennek, ami kellett is ahhoz, hogy megnyugodjak kissé. Utána lassan előmásztam a pincéből és én is odamentem a hullához. A karja majd' két méterrel alrébb hevert a földön, a hulla körül pedig hatalmas vértócsa volt. Próbáltam picit átkutatni a holttestet, hátha találok nála valamit. Végül gazdagabb lettem egy Rad-X nevű gyógyszerrel, egy tucat kupakkal meg egy csomag csokival. Istenem, hát idekint senki nem eszik normális kaját? Azt hittem bent rossz volt az étel, de kezdem visszasírni... Viszont ez a Rad-X nem jöttem rá mire jó. De inkább eltettem a kupakokkal együtt, talán még jól jöhet. Aztán kivettem leszakadt kezéből a fegyvert, neki már úgyse lesz rá szüksége. Sajnos minden töltényt kilőtt, de inkább ezt is eltettem. Aztán elindultam az úton, ellenkező irányba, mint amerre a két alak továbbment.
A távolban egy mesterséges építmény kezdett körvonalazódni, azonban nem olyannak tűnt, mint a többi romos épület. Inkább olyan volt, mintha valaki fémlemezekből épített volna fel egy hatalmas kerítést. Mikor kezdtem közelebb kerülni beigazolódott a hasonlatom. Tényleg fémlemezekből épített valaki egy hatalmas kerítést. Meg egy hatalmas kaput és ahogy látom körülbelül mindent. A bejárat felett pedig hatalmas betűkkel ott díszelgett legújabb álomásom neve: Megaton.
